Miért szép? Ez a sorozat címe, és gyanús lehet egyeseknek, hogy kerül ide egy ilyen épület, ami szélsőségesen megosztja a véleményeket. Bevallom, én sem tartom kellemesen vonzónak, de a különlegessége mégis megragadott. Nem szép, de érdekes. Ahogy belemerülünk a vizsgálatába, egyre érdekesebb lesz. Ezt a rejtett szépséget próbálom most feltárni.

Első látásra valami elemi ellenkezés jár át minket, mert rendkívül szokatlan. Neki magának is az ellenkezés a célja. Elengedett fantáziával kitörni az évezredes szimmetriából, a rendből, a langyos nyugalomból. Átélt a művészet már egy ilyen korszakot jó száz éve, akkor szecessziónak hívták, kivonulásnak. Aztán jött a modern építészet mértani világa, s íme, itt egy épület, aminek megint elege van. Szétszór, megtagad mindent, felszabadul, nagy és szertelen. Még az oszlopai is fordítva állnak, fejjel lefelé, mintha a természeti törvényekkel is ellenkezni akarnának.

De talán mégsem tagad meg mindent. Nézzük csak meg ezt a bejárati oszlopsort! Eszünkbe juthat például egy szép parasztház tornáca, ami egy remek átmeneti tér, félkülső tér a külső és a belső között. Az építészeti térelméletek szerint ez erősen vonzó tér, szeretünk behúzódni az ilyen védett, fedett helyekre, mert nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Az árkád ritka, de értékes városi tér. Itt a közelben a Városháza előtt áll egy, távolabb meg Bolognában rengeteg, így szinte folyamatosan lehet haladni alattuk az egész városban. Megszámolva itt az oszlopokat, az is feltűnhet, hogy az ókori templomok óta az amerikai bíróságokig a méltóságot tükröző középületek előtt hat vagy nyolc oszlop áll. Itt hat. Egy újabb elem ezen a látszólag dadaista (mindent tagadó) épületen, ami történeti kötődésű. És még lesz több is. Az árkád mennyezete például befelé lejt, s az oldalfalai is kétfelől befelé, a bejárat felé ferdülnek. Ezek az apró trükkök a térrel, a perspektíva hatásait felerősítő módszerek sem újak, az építészettörténetet jól ismerők már a reneszánsz műveiben is felfedezhetik (Piazza del Campidoglio, Róma). Az, hogy egy modern építész ezeket a módszereket használja, komoly háttértudásra vall.

Az antik oszlopos bejárat után a belső térben újabb meglepetés fogad. Jelenleg felújítás előtt áll, üres, így még jobban látszik a tér tengelyében a bejárattól hátrafelé vezető kétoldali oszlopsor. Ezt már az ókori egyiptomiak kitalálták. A Nílus mentén épített halotti templomok számára a folyó partján emeltek egy alsó templomot előkészítésképpen, s onnan egy kétoldali oszlopsorral, vagy szobrok sorával szegélyezett felvonuló úttal kapcsolták össze a kettőt. Ezt a felvonuló utat nevezték dromosznak. Az elnevezés tágabb értelemben ma is használatos, még ma is áll a Puskás stadion mellett egy szoborsor ezzel a névvel. Erre a felvonuló oszlopsorra emlékeztet az áruház belső tere is. Hajdanán valóban az is volt, ez volt a középső közlekedő tengely, két oldalt árusító terekkel, és vezetett szépen az emeletre vezető lépcsőhöz.

A két oldalról szimmetrikusan felvezető lépcső már sokkal határozottabb történeti formát idéz, a barokk kastélyok kedvelt megoldása volt. Ez az arisztokratikus megoldás ebben a modern épületben funkcionálisan is ötletes megoldás, hiszen mindkét térfélről és fölfelé is jó kapcsolatot, könnyű közlekedést biztosít. Feltehetjük most már a kérdést, vajon tudatos volt-e ezeknek a történeti módszereknek a használata, vagy az építészet ősi hagyományai nem ok nélkül születtek, mondhatni örök érvényűek, és előbújnak minduntalan akaratlanul is. Most azonban nem törekszünk az okok kiderítésére, mindössze nézelődünk és próbáljuk kiolvasni a látványból a tartalmat.

Visszatérve a meghökkentő utcai homlokzathoz, olyan fortélyosan összetett kompozíciót látunk, ami az avantgarde szándéknak megfelelően látszólag teljesen rendezetlen, pontosan ellentéte egy klasszikus kastélynak például. Egy olyan kezdeti káosz állapotot mutat (fizikai fogalommal: alacsony entrópia), ami egy újrarendeződést tesz lehetővé. Ezzel a megtisztulási lehetőséggel mindössze tíz évvel korábban egy világhírű francia építész is foglalkozott, Le Corbusier. Csodálatos ronchamps-i kápolnájában semmi szabályos nincs, teljesen amorf, s az ablakok is tökéletesen rendetlenek. Ugyanakkor egy hatalmas, városi bérházat is tervezett Marseilles-ben (Unite d' Habitation), ahol már sokkal nehezebben tudta érvényesíteni elveit. De álljunk csak meg egy pillanatra! Az olvasóra bízom, hogy utána nézzen ennek az épületnek, de bizony meghökkentő hasonlóságokat fog felfedezni a Centrum áruházzal. Ne is ezzel foglalkozzunk, inkább próbáljuk feltárni a debreceni homlokzat titkát.

Tekintsük a homlokzatot egy geometrikus absztrakt képnek, amilyeneket Piet Mondrian holland festő alkotott nem sokkal korábban. Az ő szabálytalan kompozícióival szemben itt könnyen felfedezhetünk egy tengelyes szimmetriát középen. A kép jobb és bal oldalán lévő ablakok, loggiák tükörképben helyezkednek el. De nézzük meg külön is a fél oldalt. Ez önmagában is gyanúsan szimmetrikus, bár apró eltérések, eltolódások itt már észlelhetők. Ez lényeges mozzanat a szimmetriák életében. A tökéletes egyformaság ugyanis szép, de halott, életképtelen (pl. két hím egyedtől nem tud utód születni). Saját testünk sem pontosan szimmetrikus, mert élő. Ezt a tartalmas, élő szimmetriát látjuk itt is.

Merész húzás, szó szerint, a szimmetrikus káoszban a nagy átló mentén elhelyezett két idegen forma. Jobbra lent a hatalmas üvegfal (ami belülről lenyűgöző), balra fent egy kisebb, zártabb, rácsos forma. Egyenként mindkettő bontja a szimmetriát, de átlós ellenpontként megjelenítve mégis egyensúlyban vannak, s a méretkülönbségből adódóan még egy különös távolsághatást is adnak. Mozgást csempésznek az álló képbe.

Minek köszönhető még, hogy a sok szimmetria nem uralja a képet? Annak, hogy a nyílások rendje soronként cserélődik. Ez az egyszerű trükk okozza a látszólagos káoszt, és az, hogy sokféle nyílásformából áll össze. A szürke homlokzaton egyetlen szín szerepel, a loggiák piros csempéje. Ezek úgy világítanak, mint valami hangjegyek egy kottasorban, akár el is lehetne játszani, több szólamban.

Ez a jelenség a zene és az építészet (ami, ugye, megfagyott zene) különleges kapcsolatát juttatja eszünkbe, amelyről Apagyi Mária írt könyveket. A zeneszerzők is élnek a geometria szerkesztési szabályaival és arányaival (Bach - tükrözés, ismétlés, forgatás stb., Bartók - aranymetszés, Fibonacci-sor).

Ez a ritmus és dallam rejtőzik a szigorú, lélektelen káosz mögött. S hogy miért mesélem el ezt éppen ma és miért árulom el kivételesen az építész nevét is? Azért, mert Mikolás Tibor napra pontosan száz éve született. És egyébként kitűnő zongorista is volt.

Debrecen, 2024. szeptember 28.