William Somerset Maugham (1874-1965) Edward Barnard bukása című novellájában írja száz évvel ezelőtt, hogy Chicago az Egyesült Államok legjelentősebb városa. „San Francisco vidékies, New York meddő; … Chicago, helyzeténél és lakosai képességeinél fogva arra hivatott, hogy az ország igazi fővárosa legyen.” (Ford.: Nagy Péter) Mára New York és Los Angeles mögött csak a harmadik népességében és talán jelentőségében is. A Szelek városa azonban különlegesen vonzó képet mutat a hatalmas Michigan tó partján, a belvárosi felhőkarcolók lábánál végigtekergő Chicago folyóval. A világhálón ma már bárki végigsétálhat utcáin, és akkor feltűnhet az egyforma toronyházak özönében néhány igazi furcsaság, amelyek egy közös építészeti vonásra rímelnek. Kezdjük a város kapujával!

Chicago, Millennium Park - Cloud Gate

A nagy tó partján terül el a méretes Millennium Park, amely – Amerikáról lévén szó – nem az ezeréves történelmükre utal, hanem a harmadik évezredre, amelyet nemrég kezdtünk el. Itt áll a Cloud Gate, vagyis a Felhőkapu, amit mindenki csak a The Bean, vagyis A bab névvel illet (igen, mint Mister Bean). Anish Kapoor indiai származású brit szobrász alkotása. A világ számos pontján állnak hatalmas köztéri alkotásai, de alighanem ez a leghíresebb és talán a legkiválóbb is. (Fotó: By Of photograph: Flickr user biskuit; of sculpture: Anish Kapoor - cropped from https://www.flickr.com/photos/kaplanbr/1538113210/, CC BY-SA 2.0, https://en.wikipedia.org/w/index.php?curid=18060270) Lenyűgöző ez a valami, amit ő felhőnek tervezett és bab lett belőle. Ezzel rögtön bele is csaptunk a lecsóba, mert az építészet egyik fontos elemét jeleníti meg, és ez az imitáció. Az építészet hosszú története során majdnem mindig utánzott valamit, felnagyítva felidézett ismert dolgokat a környezetünkből, vagy akár egy-az-egyben saját korábbi önmagából. A Bauhaus modernizmusa a 20. század elején rendkívüli önuralommal megszabadult ettől a kényszertől, de őket most hagyjuk. Mert a felismerés fontos lelki támasz számunkra, örülünk, ha ráismerünk valamire, mert az biztonságot ad. Nem vagyunk idegen környezetben, nincsenek kétségeink, nem szorulunk magyarázatra, hogy mit is látunk, hol is vagyunk. Ez igaz akkor is, ha a művész mást akart. Mit gondolt a költő?

Azt, hogy ebben a szeles, hideg városban sokszor felhős az ég, legyen hát felhőből a kapuja. Ami olyan, mintha nem is lenne, hiszen a felhő nem egy tárgy, hanem egy légállapot. Hömpölyödik mindenfelé, és – ez is óriási ötlet – maga a város tükröződik benne. A költő most alighanem tényleg ezt gondolta, nem úgy, mint Arany János. De nem ám a nép! Ők egy óriási babot látnak. Igaz, tükörfényes, és nincs sok köze Chicagóhoz, hiszen az indiánok a fokhagymáról nevezték el a helyet, de igazuk van, mert tényleg bab alakja van. Bab is!

 Itt kapjuk el a szerves gondolkodás alapját, amely szerint minden mindennel összefügg. Egy forma egyszerre több dologra hasonlíthat, ha az a természetes környezetünkben megtalálható. A természet ugyanis mindenütt azonos törvények szerint működik, ezért a jelenségek, formák gyakran emlékeztetnek egymásra. Ezért örül a szerves építész, ha többjelentésű az alkotása, hiszen akkor jobban illeszkedik a világ rendjébe. Ehhez társul a leleményesség, amellyel úgy hajlítja, horpasztja, dudorítja a tükörfelületet, hogy egy hatalmas elvarázsolt kastélyban érezheti magát az ember alatta. Minden megszokott egyenes elhajlik, eltorzul, összemegy vagy megnő, éppen, mint ahogy a modern fizika is elképzeli a tér hajlását, ahol már más törvények működnek. A mű zsenialitása, hogy már ezt is tudja, a harmadik évezredet, amiről a park a nevét kapta. Három értelmezési réteg egy alkotáson: a közvetlen természeti kép (bab), a város jellegének azonosítása (felhő), és a jövő világ képe (fizikai térelméletek). Ezekhez járul az adott, hétköznapi építészeti feladat, a kapu, amely a város határában áll és valóban be is lehet lépni rajta. (Jobb, ha nem tudjuk: a művészt a higanycsepp ihlette meg.)

A bab után térjünk rá a kukoricára, amit sokkal inkább tekinthetünk Amerika jelképének. Nem lehet véletlen, hogy Chicago belvárosában is feltűnik, óriási nagyításban, ráadásul kettő is. A Marina City (építész: Bertrand Goldberg) első látásra, egyértelműen két cső kukorica.
(fotó: Sdahlman - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=14444404)
Nem zavar senkit a nagyítás, akkor is a kukoricát juttatja eszünkbe. A Babnál sem okoz gondot a léptékváltás. Tudatalattinkban a forma nem függ a mérettől. Az imitáció fontosabb a nagyításnál. (Ebben a kérdésben meg kell említenem Ekler Dezső építész tanulmányait a nagyítás szerepéről. Véleményem szerint a formaidézés a lényeg, s nem a méret.) A kukoricatermelő Amerika remek jelképe a náluk ráadásul őshonos növény. A hatásos imitációt az építész nagyon egyszerű eszközökkel érte el.

 Chicago - Marina City

Hengeres magasház Budapesten is épült, pontosan ugyanabban az időben (építész: Szrogh György), Körszálló néven.

(Fotó: Rimanóczy Jenő, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=75216685).

 Budapest - Körszálló

A chicagói henger annyival kukoricább, hogy félköríves erkélyekkel látta el a lakásokat. A nagy ötletek mindig egyszerűek. Közelebbről nézve észrevehetjük, hogy arrafelé már a hatvanas években bőséggel gondoskodtak az autókról. A torony alsó negyede parkolóház, vélhetően a fönt lakók számára. A lakások egyébként elég kicsik, ezért mára csökkent a népszerűsége. Az utóbbi két évben az egész belváros iránt is tartózkodóbbak lettek a becsületes polgárok, mert napirenden vannak az erőszakos cselekmények.

Kicsit távolabb, a toronyrengetegben áll egy különleges példány, az Aqua Tower (építész: Jeanne Gang). Ez a franciásan finom alkotás éppúgy eszünkbe juttathatja a víz hullámzását, mint a felhők járását is, ha már felhőkarcolóról van szó. 

Chicago - Aqua Tower

A formaidézés egyértelmű, illetve kétértelmű. Rendkívül kellemessé teszi ezt a monstrumot, s megint csak egészen egyszerű eszközökkel.

Ez is az erkélyekkel játszik, eltanulta a kukoricaházról, de sokkal felszabadultabban. (Azért én annyira nem lennék felszabadult, ha ott kellene társalognom.)

Eszembe jut róla egy saját tervem, ahol hasonlóan kezelem az álló falakat, mint ez a ház a fekvő födémlemezeket. Azért van egy lényeges különbség: az enyém nem épült meg (még). Hajdúszoboszlóra készült, Emese emlékműve. Az egymás előtt ívelődő falak itt nem csak a vizet meg a felhőt jelenítik meg, hanem az egyik magyar eredetmondát, Emese álmát is.