Kuélap, Peru
(a kép forrása: http://nextstop.turismoi.pe/en/tours/kuelap-fortress)

Kuelap települést egy 3000 m magas hegygerincen építették fel Peru „felhő emberei”, a pre-inka csacsapojasz indiánok, a 6. században. A hatalmas falakkal erődített város 421 épületéből csak 5 szögletes, a többi mind kör alaprajzú. Ez az építkezési mód persze nagyon ismerős lehet akár Ázsiából, akár Afrikából, sőt Európa korai középkori építészetéből is, de azért itt érdemes a dátumra figyelni: 6. század. Meg arra is, hogy egyszerű pusztai építmények a mai napig is épülnek hasonló formában, például a Hortobágyon. (Buka László felvétele)

Ez az építészeti tér alapsejtje, az ember legősibb és máig ható térformája. Talán azért, mert ezt a legegyszerűbb kimérni. Gondoljunk bele, egy négyzettel mi magunk is gondban lennénk derékszögű vonalzó nélkül. Megpróbáltam egy tervemmel magam is elképzelni egy ilyen kis települést, egy erdei üdülőtelep esetében, ahol a családok függetlensége érthető igény. Erről egy kisfilm is készült, itt látható: 

De ne is elmélkedjünk tovább a „rotundáról”, mert vaskos könyveket lehetne megtölteni vele. Most elég, ha arra utalunk, hogy a kör alapformának az érzelmi, térérzékelési hatása mellett van egy fizikai előnye is: ennek a legkisebb a kerülete, így a legkisebb a lehűlő felülete. Közismert jelenség a fizika világából a felületi feszültség, amely a legkisebbre próbálja összehúzni a folyadékcseppet. Tanuljuk ezt a higanyról, meg látjuk a sárgálló húslevesen is.

 Tehát az ilyen kerek, vagy gömb formában fázunk a legkevésbé, és ezt tudjuk a legkevesebb anyagból megépíteni. Ez persze csak addig igaz, amíg össze nem bújnak a házak, mert akkor még jobban csökken a külső felület, hiszen a szomszéddal határos falak túloldalán ugyanúgy meleg van, mint nálunk.

Különleges példa az átmenetre az itáliai Alberobello, ahol a középkori trullik fala már összeolvadt, de a tetejük még őrzi az egységek önállóságát, a családi kör (!) jelentőségét. 

Ez azonban csak egy kivételes látványosság, sokkal ismertebb a németalföldi megoldás, ahol a zártsorú, tehát takarékos beépítés mellett a háztetők még mindig a délceg önállóságukat jelzik kifelé forduló oromzatukkal. (Brüsszeli házakról készített faragott képem.)

Ugyanakkor délebbre, de akár már nálunk is, a zártsorú középkori utcakép egybesimul. Itt már nem csak a falak, de a tetők is összebújnak, mintha az összetartozás fontosabb lenne, mint az egyéniség büszkesége. Persze ennek is lehet műszaki oka. Máig titok számomra, hogy az egymás mellé préselődő holland házak között hova lesz a víz és a hó, amit ezek a tetősíkok éppen egymásra vezetnek. Ennek biztonságos megoldása az utcával párhuzamos tető, ami mifelénk szokásos. (A kép a Debreceni Képeslapok gyűjteményéből a debreceni Batthyány utca.)

Furcsa tanulsága mai elmélkedésemnek, hogy csak egy apró fizikai jelenséget akartam megvilágítani, mégis, ennek kapcsán milyen messzire el lehet kalandozni. Az is bebizonyosodik, hogy a látható anyagi világ olyan rejtélyes összefüggéseket hordoz még magában, amik a fizika törvényeivel már nem magyarázhatók.