Negyvenöt éve került filmvászonra Goldie Hawn klasszikusa, amit most újra megnéztem, bevallom, nagy élvezettel. Goldie-Aranka természetesen félig magyar, de nem emiatt akadt meg a szemem a filmen egy ponton. A bohókás San Francisco egyik közönséges kis bérházának közönséges kis lakásában vagyunk, ahol közönséges kisemberek élnek. Az idős tulajdonos szobája tele régimódi berendezésekkel, minden az öregség kényelméről szól. Egyszer csak feltűnik egy boltív sarka a barátságos egyvelegben, kidíszítve, keretezve, s még egy kis vállkőutánzat is rá van biggyesztve. Ettől a képtől hirtelen beugrik egy mondat: „Ami régi, attól vagyunk hitelesek.” Mit is keres az Újvilágban ez az antik utalás, azok a vaskos képkeretek, az a cikornyás lámpaernyő? Ezek a múlt megjelenítői, és ebből a szempontból másodlagos kérdés a stílus, a hitelesség, a lakberendező letisztult ízlése. Itt egy számít: jelezni a múltat, ami ezáltal az enyém. Vagyis nem vagyok gyökértelen, abból az időből származom, jogom van tehát itt lenni. Ez adja meg létem biztonságát. Senki jöttment nem zavarhat el innen. Ugye, furcsán hangzik ez Amerikában, de ebben nem a történelem a lényeg, hanem az épített környezet és a benne élő lélek összefüggése.