Sajnos ez tényleg így nézett ki. A Szabadság-telep nevű megálló, amit eredetileg Nyilas-telepnek hívtak, de nem azért. Pár éve le is bontották. Számomra nem is az újkori "művészet" megjelenése miatt volt érdekes, hanem az épület formája miatt. Mindjárt megmagyarázom. Szerencsére még áll egy ugyanilyen két megállóval odébb, Halápon.

Ami a közeli képen feltűnhet, az a részletek népies íze. Ráadásul ott egy kis oszlopos tornác is, bolthajtásokkal, mint a tehetősebb parasztházakon. Ennél sokkal többet jelent azonban a tetőidomok megformálása. Két előreugró tetőt látunk, melyek teljesen különbözők. A baloldali az alföldi épülettípust idézi, a jobboldali pedig a felvidéki szokást, a hegyvidék házait.

A népi építészetünk ennél azért gazdagabb, de ezzel a két alaptípussal lefedhető az egész ország. Ez a két kis állomás nyilván vasúti alapterv lehetett, és az egész országban használhatták. Mindenhova jó volt. Úgy egyesítette a két alapvető tájat, hogy középen a tornác oszlopa tartja egyensúlyban a két oldalt, mintha a világot hordozná. Nem tudom, mi volt a tervező szándéka, de tökéletesen megérezte a szimmetriát, amelyben a két oldal ellentétes, de nem kioltja, hanem szépen kiegészíti egymást. Mozgalmas és mégis nyugodt, kiegyensúlyozott egyszerre.  Egy teljes világkép.