Ma reggel (2024. május 2-án) a rádióban Dörner György mondott pár gondolatot a szakralitásról. Hogyan jelenik meg a festészetben, zenében, színészetben, irodalomban stb. Aztán mondott példákat, hogy hát ott a kölni dóm (a képen), a jáki templom, a zsámbéki templomrom stb. Csupa épületet mondott példaként. Pedig a felsorolásában az építészet nem szerepelt. Szóval az építészet csak a tudatalattinkban létezik. Ezt említettem egy zenész barátomnak, aki erre ezt mondta:

A párizsi Notre Dame monumentális tökéletessége elnémít. Szó benn akad. És ilyenkor csak térdre rogyni lehet. Vagy a kölni dóm fensége előtt.

Igen, de műfajként az építészet nem jött szóba, mint a zene vagy a festészet. Csak az egyedi példák. Ez a furcsa. Természetes, hogy a zene, költészet stb. alkalmas a szakralitás kifejezésére. Az építészet nem. Csak vannak egyedi példák, véletlenül. Mert építeni anyagi szükségletből kell: fedél kell a fejünk fölé.

Igen. De Bachnak is csak egy h-moll miséje volt, mely életének, művészetének összegzése, tehát az az ő NotreDame-ja. Egyszer építette fel. Mert azt többször nem lehet. A többi műve is remekmű, de azok csak epizódok. Mint megannyi kis házikó. De az ő megépített „temploma” a h-moll mise. Szóval a zeneszerzőnek is csak sok-sok kisházuk épül, mire megalkotja a nagy építményét. Bartók ezért írta, hogy tele bőrönddel megyek el. Ő még a legnagyobb életösszegzőt nem írta meg, amikor elment közülünk.

Bizonyára, de ők a legtöbb művüket mégis szakrális célzattal alkották. Van köztük jó, meg legjobb. A zenetörténet nagy része szakrális mű. Műfaji sajátosság, mint ahogyan a festők is nagyrészt vallási témákat festettek a 19. századig. Maga a műfaj szakrális természetű. Ez a hivatása, vagy inkább úgy mondanám, nagyrészt ez a témája. Bárki, bármikor alkothat benne. Ez mindig kéznél van, és emelkedett téma, lehet megpróbálni nagyot alkotni benne.

Makoveczre mondták, hogy bármit csinált, templom lett belőle. Persze, mert szinte kizárólag templomok tervezésével bízták meg. Egyszer egy kiállításomat Vetró Misi nyitotta meg, ő meg ezt rám mondta. Pedig nekem csak három templomom áll. De az ő saját házát is én terveztem, saját tapasztalatból tisztelt meg ezzel a megállapítással. Életem legnagyobb dicsérete volt.

De miért árad a szakralitás egy középkori katedrálisból? Egyértelműen a sok függőleges vonaltól. Egy függőlegest ugyanis a gravitáció határoz meg. Egyik végét húzza lefelé, magához, a másik vége viszont éppen elszakad tőle, ellenkezik vele, súlytalanná válik, kiröppen a világűrbe. Persze vannak más módszerek is a súlytalan lebegés érzékeltetésére, de ez a legegyszerűbb és a legkifejezőbb. Ezért vezet minden turistaút először a templomokhoz. Mert ez az átlagember számára rejtőzködő szakralitás az építészetben máig nagyon erős, hatásos, vonzó. Semmiféle fényjáték, cirkuszi fényfestés nem helyettesítheti, nem múlhatja felül, mert az épület anyagi valóság, kézzelfoghatóan ott áll, és mégis a láthatatlan erőket képviseli évszázadokon át.