Becsületes neve Nemcsics Antal volt (1927-2019), csak a diákság nevezte Színcsicsnek a nemzetközi hírű színdinamika professzorunkat a Műegyetem rajzi tanszékén. Nem az a haverkodós, jópofa tanár volt, a hallgatók kedvence, de nagy tisztelet övezte komolyságát és tudását. Akkor még kötelező tananyagnak tekintettük a színtant, színdinamikát, és több féléven át tanultuk elméletben és gyakorlatban is az építész karon.

Az érdekességei már akkor is megragadtak a fejünkben, ám a 400-oldalas jegyzet sűrű tudományossága már elég nehézkes volt. Hiszen a színekhez mindenki ért! Halkan jegyzem meg, hogy a BME képzésében szakirányú diploma szerezhető színdinamikából két év alatt. De kinek van manapság szüksége erre, hiszen ma az a kortárs minimalista letisztult építészet, ami fehér és szürke, kimentek a divatból a színek. Vagy mégsem? Jártamban-keltemben beleakadtam mostanában néhány merész próbálkozásba, vörös és sárga kombinációkba. Ennek a megőrzését szerénytelenül saját érdememnek tartom.

1994-ben terveztem a debreceni Agárdi utcában egy házat, aminek a színezésénél próbáltam egy helyi jellegzetességet használni. A vörös és a sárga kombinációját még több öreg polgárházon lehetett akkoriban látni. A legközelebbi az Eötvös utcában állt, annak omladozó vakolatából csíptünk le kisebb darabokat, ezeket használtuk mintának a festék kiválasztásánál. Az utolsó példányt mentettük meg, azóta már egy sem áll közülük.

Viszont 2005-ben ismét felhasználtam a Maróthy és a Könyök utca sarkán álló, felújított házikó színezésénél. Most pedig már örömmel látom a hatást, hiszen a szomszédos Meszena utcán két épületfelújításnál is bátran használták a lakók. Van remény! S ha benézünk itt az óváros legszebb utcájába, láthatunk zöld-sárga változatot is egy mintaszerű, mai polgárházon. Ki kell hangsúlyozni ennek utcaképi illeszkedését, mert nem csak színével, de építészeti kidolgozottságával is példaértékű, a kortárs minimalizmus lélektelen próbálkozásaival szemben.

A színek látásának örömében levettem a polcon porosodó 1979-es Színdinamika jegyzetemet, igen, a 400-oldalasat, hogy felidézzek valamit a hajdan tanultakból. Felütve rögtön ebbe a mondatba akadtam: „A benapozás irányának és mértékének meghatározása azért fontos, mert például az északi tájolású homlokzatokon csak a zöld, a délin csak a sárga és piros árnyalatú színek érzik jól magukat.” Hát, akkor ezért festettük zöldre a Kétmalom utcai házam árnyas északi homlokzatát – csaptam a homlokomra. És ezért él a piros a Könyök utca sarkán „a déli verőn”. De lássuk csak, mit mond, mi a fontos? „A benapozás irányának és mértékének meghatározása”. Ettől is függ a színek hatása, értelme.

És még mitől? A színek érzékelésétől, a pszichikai folyamatoktól, de ismernünk kell a színkedveltséget is (színpreferenciát), nemenként, korosztályonként, a színek dinamikus hatását, vagyis az ember és a környezet egymáshoz való viszonyát. Miért nem szabad egy étteremben zöldet használni, miért hátrányos egy irodai munkahelyen a tompa barna környezet, miért éppen zöldre festik a műtőt, és számtalan egyéb szempontja van a színhasználatnak, amik tudományos kutatásokkal megalapozottak, és használatukat a mérnöki módszeresség számokba, grafikonokba foglalta.

Így a világon mindenhol egységesen ugyanazt eredményezi. Ez a Nemcsics tanár úr által kidolgozott Coloroid színrendszer, ami a mai számítógépes világban is a színhasználat alapja. Munkássága részletesen is megismerhető a nemcsicsantal.papa.hu honlapon. Vaskos jegyzetét forgatom a kezemben, minden oldalon meglepődöm: színkonstancia, 13-14 éves fiúk preferenciája, azonos szinezetű skálaszerű harmónia, szín és világítás, közösségi és alkalmi kapcsolatot kedvezően és kedvezőtlenül befolyásoló világosságok stb.

Hiszen ez ugyanaz, mint a zene! Frekvenciák, arányok, szabályok, hatások, érzések, érzelmek. Csak nem a fülünkkel, hanem a szemünkkel. A szín a zene az építészetben. Jó, hogy kezd visszatérni.

Helyesbítek. Nem voltam biztos az emlékeimben, ezért megkérdeztem egy évfolyamtársamtól, és ő éppen az aggályaimat igazolta. Volt ugyanis abban az időben a rajzi tanszéken egy másik tanárunk, Szincsák József, s őt neveztük Szincsicsnek, nem pedig Nemcsics professzort. Az igazi Szincsics később kitűnő operaénekes lett Csák József néven.