A kortárs debreceni épületek közül az egyik kedvencem a Bem téri vérellátó állomás nagyszabású palotája. Annak hívom, a helyi hagyománynak megfelelően, mert régen a nagyobb középületeket méltatták ezzel a szóval, és erre illik is. De kezdjük a kortárs jelző kibontásával. Ezzel minden korban a saját idejük szokásait nevezték meg, de csak a 20. század második felében vált stílusfogalommá. Igen, egy bizonyos stílus, a Bauhaus modernizmusát védték ezzel, s védik a mai napig is az építészek. Azt hiszik, mindenki úgy gondolkozik, ahogy ők, tehát ez a kortárs szellemiség. És akkor most mutatok itt egy olyan épületet, ami éppen az ellenkezője ennek, mégis kortárs, hiszen az elmúlt évtizedekben született, napjaink építészének, Gellér Ferencnek az alkotása. Nap-mint-nap látom, és mindig elgyönyörködöm benne. Fantázia, méltóság, arányosság, harmónia árad belőle és ráadásul a korszerűség, vagyis a kortárs szellemiség is tetten érhető benne.
A nagy méretű tető az alaposan túlnyúló eresszel a népi építészet arányait kölcsönzi, s a parasztházaknál azért szeretjük a nagy tetőt, mert emberszerű (antropomorf), hiszen a kicsi gyereknek is nagy a feje a testéhez képest. Gondoljunk bele, mit tudhat erről egy lapostetős épület!
A méltóságát pedig az adja, hogy áll a lábán. Délcegen kihúzza magát az oszlopsoron, ami igazából a külső fal, de az ablakok függőleges összefogásával ezek a falsávok oszlopokká nemesülnek és az eget tartják. Fönt pedig úgy kukucskálnak ki a tetőablakok szemei, mintha már a fenti világot kémlelnék. Életszerű, antropomorf épület, a sorakozó emberek (bizonyára véradásra várnak) mellkasát, bordái is látjuk.
Vegyük észre az ablakok fölé ügyeskedett timpanont is! Ez a történeti utalás talán csak véletlen, de akkor is ott van, jól kifejezve a város klasszikus kultúrába vetett bizalmát. Legjelesebb képviselője a Kollégium és a Nagytemplom, melyek nyomán számtalan debreceni polgár érezte szükségesnek az azonosulás kifejezését, s árasztotta el cívisházait timpanonokkal. Ennek emléke még a 20. század végén is ilyen erős, igaz, nagyon leegyszerűsített eszközökkel.
Az alkotó fantázia ehhez még hozzáadta az ablaksávok ferde kiszögellését is, zöld acélvázból készítve, erősen tükröző üvegfelületekkel, amely a korszerűség jóleső érzését kelti. Amikor elhaladunk a ház előtt, ezek a ferde felületek megtörve, folyamatosan változva, vibrálva tükrözik a környezetet. Csak néhány vonást említettem, lehet folytatni az elemzést. Emeli a hangulatát a park előtte, ami eléggé rendezetlen, ápolatlan, mégis egy üde zöld folt, ami mindig jól jön egy háznak. Már csak azt kellene elfelejtenünk, hogy ez egy óriási vérellátó állomás. Jobban szeretnénk, ha egy iskola lenne, vagy egy művelődési ház hatalmas könyvtárral.
